Széchenyi tér, 2011. március 3-6.
A Toros Pálinkafesztivál idén sem marad el, már második alkalommal kerül megrendezésre Szeged belvárosában, a Széchenyi téren.
A vidéki Magyarország ételeinek, italainak ízvilágát megismerhetjük, illetve megkóstolhatjuk, hiszen ezt mindenki ismeri. A városi lakosság is szívesen fogyasztja a falusi élelmiszereknek nevezett, de igazából a magyar ember étkezéséhez nagyon is passzoló és hozzá tartozó disznótoros ételeket és a pálinkafogyasztás sem csupán a falusi vagy vidéki emberek szokása.
A rendezvényt számos program kíséri, melyek biztosítják a nívós szórakoztatást és magas szintű kulturális élményt. A látogatókat minden nap a kulináris élményeken mellett zenés műsorok és meglepetésprogramok várják, fellépnek néptánccsoportok és a 3+2 zenekar is.
Kiemelkedő, látványos eseménye lesz a rendezvénynek a böllérverseny, ahol a tavalyihoz hasonlóan nagyszámú (maximum 20) böllércsapat méri össze tudását. A versenyt szakavatott zsűri bírálja el a feldolgozásra, ízekre, formákra és különös tekintettel a higiéniai kivitelezésre vonatkozó elvárások szerint. A szervezők várják a böllércsapatok jelentkezését is. A rendezvény műsorvezető házigazdája idén is a televíziós műsorvezető, Sági Szilárd lesz.