A Somogyi-könyvtár gyerekkönyvtárában ingyenesen részt vehetünk a Karácsony előtti készülődéshez kapcsolódóan 3 alkalommal kézműves foglalkozásokon.
2010. december 3-án pénteken 16:00-tól: ajtó- és ablakdíszek készítése
2010. december 10-én pénteken 16:00-tól: betlehemi jászol készítése
2010. december 17-én pénteken 16:00-tól: fenyőfa díszek készítése lesz a program.
A foglalkozásokon csuhéból, gyékényből, szalmából készülnek a remekművek, a foglalkozást Török Gizella tápéi iparművész vezeti.
A rendezvényt a Csongrád Megyei Kereskedelmi Iparkamara támogatja.
Amit az Adventről tudni érdemes:
Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnapon kezdődik és karácsonyig tart.
Eredetét a 4. századra teszik.
Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja, ami mindig november 27. és december 3. közé esik.
Az advent szó eljövetelt jelent, az Úr eljövetelét.
Manapság az adventi koszorút többnyire fenyőágakból készül, kör alakú koszorút alkot.
Négy gyertyát helyeznek rá, melyből három lila (katolikus körökben) egy pedig rózsaszínű.
A gyertyákat vasárnaponként szokás meggyújtani, minden héten eggyel többet.
A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
Minden gyertyának külön szimbolikus jelentése van: hit, remény, szeretet, öröm (rózsaszín), mely Szűz Máriát is jelenti, aki szülte a Fiút.